Egy osztálytalálkozó margójára
2018. szeptember 06. írta: Szolnoki Nikolett

Egy osztálytalálkozó margójára

img_3628.jpg

Tavaly volt a 30.-dik. Most mégis újra volt egy. Egy soron kívüli. Eljött, aki tudott. Semmi faxni. Elkezdtük magunkat jól érzeni együtt. Fontossá váltunk. Vagy jó megint az átélni időutazást. Valaki, akinek nem kell elmagyarázni előlről, milyen voltál fiatalnak. Akinek elég azt mondani, emlékszel? És igen, emlékszik.

Jó átni, hogy más is változik. Hogy más is küzd-felad-belesimul-újrakezd-leporol-koronátigazít-átfesti-belevág-kirakja-érdekli-nemérdekli. Semmiben sem különbözünk egymástól. Sokkal több van bennünk mai összeköt, mint ami megkülönböztet. Olyan gyakran találkozunk, hogy már nem kell ádámtól és évától, az “és veled mi lett?”-tel kezdeni. Összekötöttük a pontokat a végtelenben és kontinuum van. És ha kell, ádámtól-és-évától kezdünk mindent. Nem ügy, rajtunk múlik mit csinálunk. 

Kinek mi a titka? Ez foglalkoztat most. Hogy birkózik meg, hogyan képes megérteni és elfogadni például egy olyan korábbi döntését, ami negatív következményekhez vezetett. Ez az egyik legnehezebb dolog: a tetteinkért való lelkiismeretfurdalás hurcolása. Hogy megértsem magam és a végén meg is bocsássak, hogy abban a pillanatban nem tudtam másképp cselekedni. Ez része annak, hogy most én vagyok.

Persze jókedv mindenhol, eszünk, iszunk, sztorizgatunk. Most került elő az a törénet, hogy a mögöttem ülő fiú, amikor kihívták felelni, elhaladtában mellettem felmarkolta az én füzetemet, belerejtette a sajátjába és azt olvasta fel! És tényleg! Kristálytisztán újraéltem, ahogy némán hápogok a felháborodástól. Óriási heuréka, ahogy egy-egy idegsejt körül lebomlik az évtizedes fehérjeburok, ami hibernálja az emléknyomot. 

Szeretem, ha valaki cseppet sem változik. Olyan, mintha megállt volna az idő. Mintha mégis lehetne kétszer beleleépni ugyanabba a folyóba. Ugyanaz a haj, stílus, szín, hang. Nem akarok változni már, nem akarok kanyarokat. Csak a régi szép dolgok maradjanak meg.

Rántott borjúlábat ettem, mert tele van kollegénnel és finom. Nem fogtam magam vissza, ehhez volt kedvem. Az arcomat választottam. Jól éreztem magam. Félig kamasz - félig stílusos nő: farmerdzsekiben voltam mert ehhez volt kedvem, de szövetnadrág és elegáns cipő. Kerek-egészen én voltam, amilyenné váltam, ahogy szeretem magam, ahogy ismertek. 

Best ever osztálytalálkozó, köszönjük Kinga a kedves szervezést!

(kép Instagram: @the.pinklemonade)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csodapatika.blog.hu/api/trackback/id/tr7914217315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.