A kezdetek

Az a generáció vagyok, aki a Bergendy szalonzenekar zenéjére készült tévés tánciskola műsort nézte. Az a generáció, aki tini-tonikot használt. Tömény alkohol, de jó az, mert leszárítja a zsíros bőrt és a pattanásokat. Kozmetikushoz nem szépülni jártam, hanem nyomkodásra. A legközelebbihez, mert odafele még busszal mentem, de utána úgy nézett ki az arcom, mint a gyilkosgalóca. Érthetően nem mertem emberek közé menni, úgyhogy maradt a hazagyaloglás. Akit evett a fene, hogy kipróbálja a “Mystic rúzst” (fiatalabbak kedvéért: nyolcvanas évek elejének csókálló rúzsa kétféle színben: lila és tulipiros) majd egy napig vakarta magáról, mert a felszíni vízhiányos, mitesszeres, pattanásos bőrünkkel rút és nevetséges kiskacsát csinált belőlünk.

Az a generáció vagyok, aki a sajtreszelő felszínű homlokot takaró frufruját elcsipeszelve napozott, mert az jó a pattanásokra. Aki később is napozott, mert a barna bőr egészséges. Aki abban a korban nőtt fel, amikor még minden naptej zsírba kevert mészre hasonlított és utána a csuszpájszos kezedet a frottírtörülközőbe kellett kenni. 

Aztán okosabbak lettünk és lett nappali és éjszakai krémünk. És karistolós bőrradírunk, is mert hallottuk hogy vannak elhalt hámsejtek. Nekem volt lehúzható maszkom is.

Megszületett egy mondásom, ami egy teljes évtizedig tartotta magát. Ez volt a “szemránkrém effektus”, amit más úgy mond, hogy “vizet hord a tengerbe”.  Az alapja a szemránckrém arzenálom volt: használtam, kentem, de a régi és új ráncoknak meg sem kottyant. Mégsem mertem abbahagyni, mert ha abbahagyom, biztos még több ránc jön. Ennyi is sok, hogyisne. Nincs látszatja, de félelemből, megszokásból, biztos-ami-biztos-ból, nem-ártok-vele megfontolásból rendíthetetlenül folytattam. És tovább kutattam az igazit, hátha. Persze soha. 

Kialakult egy fixa ideám, hogy nem érdemes drága kozmetikumokat használni, sőt egyáltalán bármit is, mert semmi nem ér semmit.

A tudatos bőrápolás korszaka

Aztán amikor már régen lekéstél a megelőzésről, amikor egyedül a csatatér maradt, mikor azt hiszed a nap már csak lefelé megy, akkor kiderült, na akkor, hogy mennyi mindent elrontottál. Ám kiderül az is, hogy lehet jól csinálni és hogy mégis van élet a a végső összetöppedés előtt és dehogyis késő! Ez egy éve történt. 

Kiderült, hogy van A-vitamin, amiről biztosan tudjuk, hogy lelassítja a bőröregedést csak tudni kell használni. Hogy vannak smink alatt is káprázatosan működő napvédők, amiket akkor is használjunk, ha esik, ha fúj. Hogy a karistolós bőrradírok helyett vannak kémiai hámlasztók, amik életet lehelnek a halott bőrsejtek alá. Hogy vannak barátai a bőrnek, amiket ceramidnak, glicerinnek, betainnak, emolliensnek, humektánsnak nevezünk. Hogy vannak hatékony antioxidánsok, amik mostantól kis csapatunk legértékesebb szemünkfényei. Hogy a peptideké a ma és a holnap. Hogy lehet mit kezdeni a pöttyökkel, a ráncokkal, a pórusokkal.

Igaz, nem egyetlen csodakrémről van szó, hanem tudatos kominációkról, reggeli és esti rutinról. Tanulás, olvasás, böngészés, pénz-paripa-fegyver-idő. Új hobbi, új társaság, igazi és virtuális barátok, csoport, oldal, youtuberek, bloggerek. Új szavak, kifejezések, hullámhegyek és hullámvölgyek. Sebaj, mert mind a selyemút részei.

Még van valami fontos ebben. Nemcsak a bababőrre hajtunk. Együtt mész barátnőkkel ezen a bizonyos selyemúton. Velük minden szőrszálat, pöttyöt, dudort, molekulát, rezdülést, az élet legkisebb és legnagyobb dolgait is meg lehet beszélni. 

Szóval: egy-két-csa-csa-csa!

(Kép: 'Ballet-Dancer' by Liubka Kirilova)