Miért határoztam el, hogy stílustanácsadásra megyek?

• Változom, tehát nem vehetem fel ugyanazt mint 10 éve. Persze felléptem egy ruhaméretet, de nem erre gondolok, ez túl egyszerű lenne.
• Tudok tetszeni magamnak, de szeretnék mégjobb lenni, ez biztos kaland lesz.
• Méltóságot, komolyságot szeretnék sugározni ahogy idősödök.
• Objektíven szeretném magam látni.
• Amiről eddig “éreztem” hogy ilyen-olyan, jó-nem jó, szeretném megérteni miért. Amiért eddig ösztönösen nyúltam-nem nyúltam, szeretém tudatosan csinálni. Ha tévedek, azt is tudjam, miért.
• Kevesebb olyan holmim legyen, ami csak lóg a szekrényben és várja a majd-egyszert.
• Miért van, hogy zárásig shoppingolok, ha becsukom a szemem utána órákig csak fogasokat és vállfákat látok és mégis sokszor üres kézzel szédülök ki a boltból, mert semmi sem jó. 
•  És persze azért, hogy utána minden olyan egyszerű legyen: ahogy a honlapok sugallják, ahogy a fórumokon olvassuk, ahogy az átváltoztatlak show-ban látjuk.

Figyelmeztetés: a várólista majd minden stílustanácsadónál hónapok! Ám ez az idő már a fantáziálással telik, kezded hegyezni a füled, már olvasgatsz a témában, már színtípusokat nézegetsz, próbálod besorolni magad valamelyik évszakba. Nem is olyan ördöngős, mit fognak még újat mondani, hullámzik a véleményed a döntésről, nem volt-e mégis felesleges bejelentkezni. Amennyiben az időpontod ráadásul valamilyen leárazás kellős közepére esik, a kín dupla. Én szóltam ...

És a stílustanácsadásod várva-várt napja:

Tényleg objektíven találkozol magaddal. Ez pontosan olyan felkavaró, mint amikor a hangodat felvételről vagy tévéből hallod vissza: elvileg ezer éve ismered, mégis idegenül cseng. Ez lennék én? Ez valami tévedés. De ki téved?

A világod a feje tetejére áll. Ötből négy darab - amibe szerelmes voltál - a "nem kupac"-ba kerül. Nálam ez többek között a szürke ötven árnyalata. A szürke elegáns, variálható, divatos, nem? Piros körömlakkal vadító ..., ugye igen? Kendők és színkártyák. A szürke miért nincs az enyémben?

Mit gondolsz, milyen a stílusod? Ühüm. Ehhez képest mi van a szekrényedben? Ühüm. Akkor két dolog miért nem fedi egymást? Önismeret. Hogy is van ez, "mikor a lényeg az, hogy kinek látszol és kinek játszol...?" Gyorsabban változunk, mint a gardróbunk? Az lehetetlen. Itt azt éreztem, egyszerűbb lenne hazajönni. 

Én eddig azt hittem minimum elegáns dáma, de legalábbis úrinő a stílusom. Jó-mélyen-a-szekrényből azonban szexi-dögös-vagány-laza darabokat húztunk ki. Az előbbi csak szeretnék lenni? Semmi baj, de a szexi-dögös-vagány-laza hogy öregszik méltőséggal? Nem nehezebb kicsit? Tapogatom az autókulcsot. 

Aztán maradok, mert amikor a bőrápolás részhez érünk, kiderül hogy legalább abban világbajnok vagyok! Önbizalom visszalendül. Aztán megint lejtmenet jön: még melltartót sem tudok jót venni. A testarányok, az  optikailag-miért-rövid-a-derekam, a hova-nőtt-a-mellem, a hosszú-e a lábam, az ideális-ruhahossz, a csapott-váll rész már keveredik a rúzsok-felét-ajándékozzuk-el, a rossz-irányba-fésülöm-a-választékomat-mert-az-orrom-is-arra-görbül és mindig-használjuk-a-klasszikus-harmadik-darabot résszel. Halványlila köd (benne van a színkártyámban!) száll rám. 

Szóval szó sincs az álmodott "heuréka" érzésről, a mostantól-minden-olyan-egyszerűről és a tudással felvértezett magabiztosságról. Azon kapom magam, hogy pakolás közben titkon a ruháimhoz suttogok : "ne félj semmit, nem raklak ki sehova, ne törődj vele mit hallottál!"

De ezt a napot nem lehet nem megtörténté tenni. A kisbogár bekerült a fülembe. Érzem. De még elég pici. Ám megnőhet. Ötven éves szokások és reflexek várják az ítéletet. Fel vagyok kavarva. Most nem csinálok semmit, aludni kell rá egyet. Vagy sokat. Meglátjuk, hova visz a sok új benyomás. 

Ahogy mozog bennem az élmény, megírom az "Élet a stílustanácsadás után" blogbejegyzést, jó?

(A képet a Deichmann-ban csináltam)