Kicsit elegem van a bőrápolásból. Nem aggódom, lesz ez még így sem, de most ez a helyzet. 

Kezdjük azzal, hogy ez a tél nem az én telem. Lehet hogy úgy kezdődött, hogy azért vártam az őszt és a hideget, mert bátrabban lehet majd aházni és retinolozni. Délután 4-kor el lehet kezdeni az esti rutin szertartását és nem a napvédő újrakenésével bíbelődök. Lehet hogy úgy kezdődött, hogy nagy felbuzdulásomban véletlenül belekentem egy kis glikolsavat a szem körüli szattyánbőrbe és irritálódott. Biztos hogy úgy folytatódott, hogy gyógyítani akartam. Lehet hogy úgy kezdődött, hogy a hideg-kint és meleg-száraz-fűtött szoba váltakozása idén sem a barátom. Biztos hogy úgy folytatódott, hogy az éjszakára használt szemmaszk alatt nem hidratáltságot tartott a szattyánbőr, hanem egyenesen ráncosra ázott és feldagadt mint a béka. Lehet hogy úgy kezdődött, hogy a régi kis párszorosára nagyító sminktükrömet lecseréltem egy komolyan nagyítósra. Óriási árat fizetsz azért, hogy szebb vonalat húzhass a pillasorba, ami még így sem fog tetszeni és úgyis elmaszatolod a végén mert az természetesebbnek hat. A nagyítós tükör kegyetlen. Rezzenéstelen, nem szól semmit, csak mélybe taszít és mindent megkédőjelez.

Ha reggelre ázottan pufi a szemed körül, a dündiség ugyan visszamegy dél körülre, de utána a kinyúlt bőröcske alattomosan összeszárad és két napig hámlik. Ha két nap múlva újra pufira alszod magad, kezdődik minden előlről.

Áll az asztalomon a sok gyönyörű tubus, airless flakon, pipettás szérum, pumpás adagoló és csodás hatóanyag. Befutottak a november végi leértékelések és karácsonyi akciók üvegcsékbe zárt ígéretei. Mind várja, hogy sorra kerüljön. Még szerencse, hogy sokat ismerek közülük, újravevős kis kedvencek, akikkel felszereltem magam a következő hónapokra. Szépen megvárnak, amíg készen nem leszek rájuk. Lelkileg és bőrileg.

Ünnepi felbuzdulásból itt a piros rúzsok ideje is, nem? Gyönyörű pirosaim lettek, felfegyvereztem magam lip primerrel és passzoló szájceruzákkal is. Aztán a harmadik órában minden elindul szanaszét, világgá megy az új nagyítós tükör segítségével húzott vonal és a javítgatás csak tovább ront rajta. Ebéd után pedig megette a fene az egészet. Kiderül, hogy mégiscsak nude, legfeljebb Velvet Teddy lány vagyok.

Ott van a kutya elásva, hogy türelmetlen vagyok. Későn kezdtem a tudatos bőrápolást és versenyt futok önmagammal. Sokszor úgy érzem csak mondom, hogy elfogadom a koromat és a ráncokat, közben pedig becsapom magam. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a változásban.

Jó ez a karácsonyi csend és pihenés. Nem kell top formában lenni, nem kell másnak látszani. Mondjuk máskor sem kell, de mégis. A legjobb formát csak elő kell szedni minden nap. Most nem. Felcsipeszelt haj, lisztes nadrág, minimálrutin, no-makeup days. Rápihenek az új évre.

(kép: Google Images, beauty christmas ornaments)